Lánctalpon ismét régi elvtársak jönnek,
Megint itt hagynak sok bánatot, könnyet.
Nincs már sok kérdés, se túl sok válasz,
Itt állok a fénynél, mi hideget áraszt.
Izmaimban tegnapok súlya, és a mának tüze.
Holnapok álmát húzza az Ördög Hegedűse.
Fellegek takarják a fénylő napot ott messze fent,
Sötétben állatok és emberek az életükért küzdenek.
Sötét szobában vagy szekrénybe zárva,
Nem jut be a fény sem, hiába várnak.
Verseim tudom mindenki másnak csak szavak,
Pedig igazi érzések táplálják, ha tilos, ha szabad.
Furcsa egy világ ez csak a kibaszott pénz számít,
Nem egy nézés, egy apró érintés,
hanem a bankszámla az ami csábít.
Huszonegy gramm ennyit nyom a lelkem,
Nem mérik karátba, nem fektetem dollárba,
a tőzsdén ennek nincs ára.
A Révész elveszi a végén mi nálad van,
ő a Lelkek Kufára.
Milliomos, vagy hajléktalan, mindegy!
Meztelenül indul az utolsó túrára. . .
Imádom mosolyod, miattad perceket, vagy napokat lopnék,
és azt a majdnem üres homokórát vele feltölteném.
Miattad van íze számban az ételnek,
Miattad van értelme ennek az életnek,
Te adsz az egésznek gyönyörű vásznat,
A veled töltött időben a szívem boldog szerepet játszhat.
Láss annak, ami vagyok, lásd meztelenül a lelkem
Ne csak a szomorú bohócot, hanem a plüsslovag énemet.
Engedd, hogy még egyszer, engedd bátran
Gyönyörű arcodon a fényt táncolni lássam.
Ölelj, mint még soha, fogd le a két szárnyam
fogj le, hogy maradjak el tőled ne szálljak
Lelked a lelkemnek egy hiányzó tiszta darabja,
Szívem így lett örökre a mosolyodnak a rabja.
Két szemed lángoló csillag,
fénye a végtelenen is áthatol,
mikor melletted vagyok, képzeld a jég is lángra gyúl.
Lehet hadszíntér a szomszédban és háború a lelkemben
De azt tudom, miattad dobog egy boldog szerv a testemben.