A modern ember nagyfelfedezése mindössze annyi,
hogy ugyanazokat a hibákat követi el,
mint az összes elődje —
csak hangosabban,
és immár reklámszponzorral.
A gazdag ma is azt hiszi,
hogy a vagyon majd köré falazza a halhatatlanságot.
Pedig a pénz nem pajzs, csak fényes koporsóanyag:
szebben csillog a nap alatt,
de ugyanúgy rohad a földben.
Ő mégis csodálja önmagát,
mintha a történelem benyújtaná a számlát,
és rajta kivételes kedvezmény volna.
A szépség főpapnői közben
olyan komolyan árulják a testüket,
mintha legalábbis kultúrmissziót teljesítenének.
Elfogadom, a szépség istennője régóta pénzért dolgozik
— de hogy ennyi rossz szolgálólányból álljon az udvara,
az már valóban a hanyatlás jele.
Arcukon több réteg a festék,
mint amennyi erkölcs a kora középosztályban akad.
A technika prófétái,
akik kódból képzelnek maguknak öröklétet,
szinte meghatóak:
ágyúk helyett számítanak,
és azt hiszik, a matematika majd finoman elnézi
az emberi butaságot.
Pedig a gép csak pontosabb tükör:
az ember ostobaságát immár HD-minőségben mutatja.
A névtelen gyűlölködők
e kor legrosszabb kabaréjának szereplői:
bátrak, amíg nincs arcuk;
hangosak, amíg nincs következmény;
és rendíthetetlen erkölcsi ítészek,
amíg senki sem kéri tőlük,
hogy saját életükre is alkalmazzák a mércéjüket.
Ha legalább nevetségesek volnának —
de sajnos csak szánalmasak.
És ott vannak végül
a testükből élő nők és férfiak.
Nem róluk mondok ítéletet —
megteszi azt helyettük a világ,
amely sosem hagyott nekik más választást.
A többiek pedig erkölcsi magaslatról köpködnek,
mint akik sosem adták el magukat —
csak olcsóbban és rosszabbul.
A Halál mindezt csendben végig nézi,
ahogy egy tanult ember nézi
egy harmadrangú börze komédiáját:
tudja, hogy a darab rossz,
de mégis megvárja a végét,
mert kíváncsi rá,
milyen ügyetlenül oldják meg a záróképet.
És amikor végre odalép hozzánk,
nem dörög,
nem ordít,
nem csap le nagyívű gesztussal.
Csak annyit mond:
„Ugyan, kedveseim.
Ezt már láttam hatszáz éve is,
és akkor sem volt ennél bölcsebb a szereposztás.”
Aztán elteszi a világot a helyére,
mint egy régi, rosszul illusztrált könyvet,
amelyet ugyanaz a szerző írt,
de minden kiadásba több hiba kerül.