Nyíregyházi Jázmin
nem egy kibaszott tündérmese.
Dolgozik.
Fizet.
Befogja a száját,
amikor azt mondják:
örülj baszd meg,
hogy van miből élni.
Csak közben megfullad
ebben a „majd egyszer jobb lesz"
szagú levegőben.
A mesék meg ordítanak.
Arany.
Luxus.
Dubai.
Kurva sok pénz,
kurva gyorsan.
Csak azt nem mondják,
hogy az ár
nem forintban van.
A sejk aranya
egy rohadt hazugság.
Csak Filter.
Csak Sztori.
Bérelt kocsi,
bérelt mosoly,
bérelt élet.
Agraba, te sötét Dubai,
ahová magyar lányok
nem nyaralni mennek,
hanem elfogyni.
Ott nem kérdezik,
mit szeretnél.
Csak azt, hogy mennyit bírsz,
és mikor törsz meg.
Aladdin?
Hagyjuk már.
Aladdin egy stricibe csomagolt
„vállalkozó".
Egy tesó, minden rendben lesz,
aki pontosan akkor tűnik el,
amikor elkezdesz félni.
Nincs csodalámpa.
Nincs dzsinn,
ami teljesíti a kibaszott kívánságod.
A prostitúció nem kaland.
Hanem kurva veszélyes munka,
ahol, ha baj van,
akkor te vagy a hiba.
„Miért ment oda?"
„Miért maradt?"
„Miért hitt neki?"
Mert itt nem volt elég.
Mert ott legalább gyors a zuhanás.
És lehet,
hogy Jázmin nem éli meg,
hogy sikerüljön bármi.
Nem lesz happy end.
Nem lesz visszatérés.
Csak egy telefon,
amit már nem vesznek fel.
A rendszer meg vállat von: szomorú,
A mesélő meg lapoz tovább.
Agraba, te sötét bűbáj.
Agraba, te sötét bűbáj.
A sejk aranya illúzió.
De a pofon igazi.
A félelem igazi.
Az eltűnés kurvára igazi.
A szőnyeg nem repül.
Ez nem varázslat.
Ez kibaszott húsexport.
És Nyíregyházi Jázmin
nem legenda lesz,
nem tanulság,
nem legenda lesz,
nem tanulság,
csak egy név,
amit nem mondanak ki hangosan,
mert akkor valakinek
felelőssége lenne.