Hittem,
hogy a szemedben nem csak tükör van,
hanem mélység.
Pedig csak rám néztél,
mint egy tárgyra,
amit könnyű eltörni,
s aztán elfelejteni.
Hittem,
hogy a hangod ölhet ugyan,
de nem engem.
Hogy a kezed csak azért remeg,
mert tartani akarsz,
nem azért,
mert már akkor is fojtogattál,
amikor még szerettelek!
Hittem,
hogy te vagy a valami,
a több,
a nagy.
Akiért megéri kicsinek lenni.
És lettem.
Olyan kicsi,
hogy ma már nem fér belém semmi,
csak a csended.
Te voltál a sötét
a sötéten belül,
a hiány,
ami még a hiányból is kilógott.
Karomon egy névtelen vágás.
Kéz, ami nem üt –
de letörli rólam
a létezést.
A tested híd volt
a semmi fölött.
Én átmentem rajta.
De nem volt túloldal.
Hittem,
hogy fájni fogsz.
De te nem fájtál.
Te megszűntettél.
És ez több a fájdalom.
Ez már
a halál előtti halál.
Ha most nevetsz,
azért van, mert sikerült.
Ha sírsz,
hazudsz.
Te nem sírsz.
Csak szeretsz úgy tenni,
mintha volna benned
bármi,
ami már nem én vagyok.
De én voltam benned az utolsó ember.
És te bennem
az utolsó pokol.
Hittem.
Ez volt a hibám.
Ez volt a hitem.
Ez voltál te.
Ez vagyok én.
Hittem.
Hogy a kezed nem bilincs.
Hogy az ölelésed nem hurok.
Hogy amit mondtál, az szeretet.
Pedig az csak csönd volt.
Amit rám kényszerítettél.
Hittem,
hogy a tekinteted égbolt.
Pedig kút volt.
Feneketlen, nyálkás,
ahová belezuhantam,
és te nem nyúltál utánam.
Csak néztél.
Aztán nevettél.
Aztán megkérdezted:
"Hogy kerültél oda?"
Hittem,
hogy ember vagy.
Hogy ha fáj is, akkor is értesz.
De te csak gyűjtötted a könnyeimet,
mint más a trófeát.
És feltetted őket a falra.
Nevet adtál mindegyiknek.
„Ez az, amikor nem volt elég jó a testem."
„Ez az, amikor mégis visszajöttem."
„Ez az, amikor azt hittem, hogy szeret."
Azt mondtad, én vagyok a gyenge.
De te vagy az, aki fél.
Félsz attól,
hogy valaki majd úgy néz rád,
ahogy én néztem.
Őszintén.
Tiszta szívvel.
Védekezés nélkül.
Ezért fojtottál meg.
Mert a valóságodban
a tisztaság halálos ellenség.
Hittem.
De nem vagy többé ember.
Csak egy üres báb,
aki a szeretetet halottnak hazudja.
Te vagy a magas fiú –
a sötét, a sav, a romlás.
Te nem bántasz.
Te felszámolsz.