Az Ördög nem alszik.
Csak válogat.
Nem fekszik le akárkivel.
Én hallom, ahogy suttog,
fülembe kúszik a hangja,
miközben a falhoz szorít.
Hajamnál fogva ránt hátra,
megerőszakol.
Nem testileg — csak.
Egy életet nyom rám,
szerepet, amiből nincs kiút.
A végén a földön fekszem,
minden porcikám fáj,
ő pedig rám dobja a Szégyen leplét,
amit törülközőnek hagy.
Mihályék nem jönnek.
Még sok van a cigijükből.
Talán én se mozdulnék,
ha angyal lennék.
A Mennybe is
bekúszott már az infláció.
Isten is spórol:
elsőnek a fényt kapcsolta le.
A sarokban ül,
orrát fehér por fedi,
szeme vörös,
szívja a patkányméreggel kevert kólát.
Nem issza — szívja.
És nem néz rám.
A mennybéli HR
nem veszi fel a telefont.
A panaszokat nem archiválja,
csak küldi a válaszüzenetet:
„Isten jelenleg nem elérhető.”
Az Öreg winchestere tele.
Panaszaimmal.
De ő csak vigyorog:
már merev,
és neki mást jelent a winchester.
Kurt is használt ilyet,
amikor túlcsordult a tárhely.
A szájába vette,
helyet csinált a fejében,
és új színt adott a tapétának.
Pedig még ott volt
az alutasakos manna
a tálkájában,
amit kuponnal szerzett
a Megiddói Plázában.
Engem is közvetítenek —
élőben.
Az utolsó vacsora streamelve megy,
de csak prémium csomaggal.
Nincs térerő,
és a számlán sincs pénz.
A sötétben más a fizetség.
Nem alma.
Nem hit.
Test.
Ez nem megváltás.
Ez az igazi Nirvana.