Tetves Kedves
Lerágott szavakkal etettél,
lejárt szavatosságú ígéretekkel.
Nem csoda, hogy éhen haltam,
míg te csak csámcsogtál felettem.
Tetves vagy, kedves,
és én tőled viszketek
Nyálasan puhára rágtad a hazugságot,
és utána súgtad: szeretlek.
Szavaid ittam, mint kócos gyerek,
akit a tündérmesék megvezetnek.
Tetves vagy, kedves,
és én tőled viszketek
Tányéromra bűntudat rakva,
friss ez még, szinte gőzölög.
Közben már rég nem a szerelemtől,
hanem valami savanyú bortól szédülök.
Tetves vagy, kedves,
és én tőled viszketek
Mint nadrágzsebemben a múlthavi bérlet,
annyit is érsz, ezek a tények –
elhasznált, nikotinsárga emlék vagy,
amit csak megszokásból néha felidézek.
Tetves vagy, kedves,
és én tőled viszketek
Nem volt több, szerelmünk csupán biológia,
nem volt több, combjaid között hervadó ideológia.
Nem volt több, lényed nem több,
mint eltorzult utópia.
Nem gyűlöllek – már nem érdekel,
csak vakarózom csendben, egyre.
És mielőtt elfelejtesz,
pont úgy, mint egykor a mellkasomba:
nyúlj bele a nadrágomba,
és markold meg –
és markold meg,
és markold meg,
de ne a bérletem.
Tetves vagy, kedves,
és én tőled viszketek