Én betéptem –
te meg engem téptél félbe.
Nem volt alku, nem volt menekvés,
csak az utca fénye,
meg a csend, ami nem hallgat rád.
Füsttel tömtem ki a hiányod,
álmokat gyújtottam,
s te mindig vízzel jöttél,
csak félig hittél,
félig voltál ott,
de teljesen romboltál.
A szívem olyan, mint egy használt filter –
áttört rajta minden, amit ki se mondtál,
csak az üresség maradt,
és a szavaid árnyéka
a plafonon villog, mint egy elromlott neon.
Nem voltál rossz, csak máshol,
máshogyan éltél bennem,
mint ahogy én benned –
te félretoltál, én pedig
magamat is utánad dobtam.
Most már csak hallgat a zene,
a cigi leégett,
te meg valahol mást felejtesz épp el.
Én betéptem –
te meg engem téptél félbe.
És azóta se találtam meg a másik felem.